Skorpió
A Skorpió jegy szülötte rendkívül határozott személyiség, és alapvetően szerencsésnek mondható a csillagjegyek között. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a különböző akadályokat nem problémaként, hanem lehetőségként éli meg, és mindig a megoldáson töri a fejét – így aztán ezeket az akadályokat könnyen is veszi. Gyors észjárású és cselekvőkész, így a hullámvölgyekből hamar továbblendül, és a szembejövő kihívásokat könnyen megoldja. Augusztusban egy ritka lehetőség kínálkozik majd, amivel feltétlenül élnie kell, hiszen ez a fajta szerencse még a Skorpiók életében sem sokszor adatik meg!
Ez is érdekelhet: Mit látsz meg először ezen a képen? Elárulja, mennyire bízol az emberekben!
Augusztus eleje a munkahelyén hoz változásokat. Közelebbről: egy vezetői pozíció nyílik meg, aminek a gondolatával már régebben eljátszott, ám valahogy nem látta a lehetőséget arra, hogy lépéseket tegyen az ügyben – annál pedig sokkal józanabb gondolkodású, hogy kapkodjon vagy hibázzon. Viszont most a korábbi vezető olyan kiküldetésbe kerül, egy másik státuszban, hogy ez a pozíció megürül, és a vezetőség egyértelműen őt látja a legmegfelelőbbnek erre a posztra. Nagy felelősség? Sok munka? Igen! Pont úgy, ahogy a Skorpió szereti. Csapjon le hát erre a remek lehetőségre, mert ez egy új út kezdete, ahol határ a csillagos ég!
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra hirdetés alatt!























