A fáraók kutyája: a saluki
Ha a legrégebbi kutyafajtákat keressük, a saluki neve biztosan felmerül. Bár „perzsa agárként” is ismert, eredete valójában az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, és az egyiptomi fáraók körében is kedvelt volt.
Tisztaságkedvelő, alig hullajtja a szőrét, és nem hajlamos a felesleges ugatásra. A kanapén szívesen pihen, de emellett rengeteg mozgásra van szüksége, s vadászkutya múltja miatt energikus és kitartó.
A kutya, amely akár oroszlánnal is szembeszállt: a rhodesiai ridgeback
Akár 45 kilogrammot is nyomhat, és egykor Afrikában oroszlánok elleni védelemre is használták. Mégis lehet belőle „kanapékutya”, feltéve, hogy előtte alaposan lefárasztjuk. Sok mozgást igényel, és ideális esetben sok időt tölt a szabadban.
Szeretetteljes, családcentrikus fajta, bár néha makacs tud lenni. Nem ugat feleslegesen, csak ha valódi oka van rá. Rövid szőre vedlik ugyan, de kezelhető mennyiségben.
A kanapé mesterei: a bulldogok
A franciák híresek a nyugodt, otthonülős életstílusukról, és a francia bulldogok is imádják a kanapét. Rövid orruk miatt érzékenyek a túlzott terhelésre és a hőségre, ezért eleve nem a hosszú, intenzív séták hívei. Szőrük kevéssé hullik.
Hasonló a helyzet az angol bulldoggal is. Nem tipikus „ugatós” kutyák, de más hangokra számítani lehet: horkolás, szuszogás, különös, torokhangú morgások, ám mindez a rövid orrú fajták sajátossága, mivel légútjaik szűkebbek.
Összességében tehát léteznek olyan kutyafajták, amelyek jól alkalmazkodnak a lakásélethez, nem túl hangosak és nem hagynak mindenhol szőrt maguk után. A megfelelő választás azonban mindig az adott gazda életmódjától és a kutya igényeitől függ.
