Még karácsony előtt megérkezhet a támogatás
Még karácsony előtt pár tízezer forint támogatást lehetne adni azoknak, akiknek nyugdíja vagy ellátása nem haladja meg a havi 140 ezer forintot – mondta Karácsony Mihály.
A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének elnöke úgy számol, a ki nem fizetett nyugdíjprémium és a célba nem ért 30 ezer forintos élelmiszerutalványok (ez akár a küldemények 1,8 százaléka is lehet, ami tetemes összeg, hiszen 2,3 millió jogosult van) fedezhetnék a javasolt kifizetést – írja a Pénzcentrum.
Rendkívüli nyugdíjkifizetés jöhet
2025-ben minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy 30 ezer forintos élelmiszerutalványt kap, összesen mintegy 2,3 millióan részesülnek ebből a támogatásból. A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének elnöke, Karácsony Mihály azt vizsgálta, mekkora lehet az az összeg, amely nem jut el ténylegesen az érintettekhez, illetve amelyet várhatóan nem használnak fel, így a 69 milliárd forintos keretből végül visszaáramlik a költségvetésbe.
A szakember is megszólalt
Karácsony Mihály a 24.hu-nak azt mondta, javaslata szerint a megmaradó forrásból – kiegészítve akár a ki nem fizetett nyugdíjprémiummal – decemberben, még karácsony előtt pár tízezer forint támogatást lehetne adni azoknak, akiknek nyugdíja vagy ellátása nem haladja meg a havi 140 ezer forintot.























