Az előkészítésnél nincs titok
A zöldségeket megtisztítjuk, majd mindent vékonyra vágunk. Nem kell túlgondolni az arányokat, a lényeg az egységesség. A káposzta szálas legyen, a paprika csíkos, az uborka karikás, a hagyma félkarikára vágva működik a legjobban. Egy nagy tálba kerül minden, ahol lesz helye levet engedni.
Amikor minden benne van, jöhet a só, a cukor és az ecet. Kézzel érdemes átforgatni, nem gyömöszölve, inkább csak összekeverve. A só nem csak ízesít, hanem dolgozni is kezd, a zöldségek lassan ereszteni kezdik a levüket. Ha szeretnénk, egy kevés borként adhatunk hozzá, hogy a színek frissebbek maradjanak, és minimális nátrium benzoátot is, ha biztosra akarunk menni a tartósság miatt.
Az idő itt a legfontosabb hozzávaló
Miután mindent összeforgattunk, a tálat lefedjük, és egy éjszakára békén hagyjuk. Nem kell hűtőbe tenni, elég egy hűvösebb hely. Másnapra már bőséges levet enged, és az ízek is elkezdenek összesimulni. Ilyenkor lehet igazán látni, miért nem kell hozzá sem főzés, sem forralás.
Másnap az egészet üvegekbe tesszük, mindig a saját levével együtt. Nem kell lenyomkodni, nem kell préselni, elég, ha elrendezzük benne. A lé úgyis mindent kitölt. Aki nem szeret üvegezni, zárható műanyag vödörbe is elteheti, a lényeg, hogy jól zárjon, és hűvös helyre kerüljön.
Kamrapolc, vödör, nagyobb adag
Ez a mennyiség már eleve nem kevés, de sokan eleve többszörözve készítik. Jól bírja, nem kényes, és ha egyszer bevált, nehéz abbahagyni. Kamrában, hűvös helyen gond nélkül eláll, és mindig ugyanazt hozza.
Télen aztán előkerül húsok mellé, sült krumplihoz, rántott dolgokhoz, vagy csak úgy, egy szelet kenyérrel. Nem akar vitaminbombának látszani, mégis pontosan azt adja, amit ilyenkor keresünk. Egy kanálnyi nyárvége, hideg lében, csendben eltett napokkal.
