– Hirdetés –

Ne fürödj! 65 év felett nem kell naponta fürdeni, sőt hetente sem! Ennyiszer kéne fürdeni egy héten:

– Hirdetés –
- Hirdetés -

Az idősebb embereknek, különösen 65 év fölött érdemes különösen odafigyelniük a vízfogyasztásra, hiszen ők már hajlamosabbak lehetnek a kiszáradásra. S ezen sokszor nem segít az, hogy zuhanyoznak, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy milyen vízben, és hogyan teszik ezt meg, mert a napi zuhanyzás károsíthatja a bőrük védőrétegét. A szakértők a kétnapi mosakodást ajánlják a számukra.

Miért lehet veszélyes a napi zuhanyzás idős korban?

Mivel az emberi test egy idő után, sőt, már 55 év fölött elkezd kevesebb védőlipited termelni, ezért sokkal vékonyabbá, s sebezhetőbbé válik, emiatt nem tartja meg már úgy a bőr a nedvességet. 

A szakértők épp ezért is javasolják, hogy hagyják inkább ki a mindennapi zuhanyzást, hiszen bőven elég csak 2 naponta lemosdaniuk ahhoz, hogy tisztán, és frissen tudják tartani a bőrüket. Így kevesebb lesz a veszélye a különböző gombák, és baktériumoknak is elszaporodni a testükön, valamint nem jelenik meg az a tipikus „nem fürödtem ma” szag sem rajtuk. 

Ajánló: Bejelentették: Minden 65 év feletti magyarnak ingyen jár, még az ünnepek előtt megkapják

A napi fürdés sokszor több problémát okoz, mint amennyit megold. A bőr kiszáradása és irritációja elkerülhető, ha kíméletes tisztálkodási rutint követünk, amely a bőr természetes védőrétegét is megóvja.

– derül ki a bőrgyógyászoktól.

Hogyan fürödjünk helyesen 65 év felett?

A helyes fürdés alapjai a következőek:

  • Nem túl forró, hanem pont jó meleg víz, ami már-már inkább langyos
  • nagyjából 5-15 perces zuhany
  • Bőrkímélő hatású, mindenféle illatanyag mentes tisztítószerek
  • Ne használj durva szappanokat, illetve nagyon habzó parfümös tisztítószereket

Mit használj a biztonságos fürdéshez idősebb korban? 

  • Kapaszkodó 
  • Csúszásmentes szőnyeg
  • Nem billegő zuhanyszék

Forrás

Kövesd a KertésRecept cikkeit a Google hírekben is!

– Hirdetés –

Ezeket olvastad már?