Ne cipelje be őket: ezek a növények simán átvészelik a telet kint
A téllel együtt a hideg is megérkezik, s így fokozottan oda kell figyelnünk a virágainkra, hogy nehogy megfázzanak. Azonban, vannak olyan növények is, akik bírják, sőt, igánylik a hideg időt, s ráadásul még jól is mutatnak az ünnepi forgatagban.
1. Levendula
A levendulát mindenki ismeri, és szereti is. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy nagyon jól bírja a hideget, főképp, ha a megfelelő körülmények biztosítottak. Emellett, a cserép oldalát is ha leszigetelik, akkor igazán szépen mutathat bármelyik kertben.
2. Csarab
A csarabot már kevesebben ismerhetik, azonban, ő is imádja a hideg időt, s a telet is! A kertben, vagy az erkélyen gyönyörűen mutathat a csodaszép színeivel. Mivel kevés törődést igényel, így bármelyik virágkedvelőnek ideális.
3. Árvácska
Az árvácska minden egyes virágkedvelő kedveli, hiszen tömérdek színben elérhető, ráadásul, az illata is nagyon finom. Ez a kis virág akár még a zord, téli időben is képes viszonylag sokáig virágozni, természetesen, a megfelelő körülmények között.
A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!
4. Hunyor
Habár a hunyor általában január, és február környékén kezd el virágozni, ennek ellenére akár decemberben is nyitogathatja a virágait! Sőt, akár még a kerti föld mellett a balkonládában is megtalálja a maga helyét!
5. Japán dérbabér
A japán dérbabér különlegessége abban is megmutatkozik, hogy habár nagyon hasonlít a ribizlihez, annyi a különbség köztük, hogy ez a növény télen is virágzik. A szép zöld levelei, és piros bogyói tökéletes összhangban vannak a havas tájjal, ráadásul, a telet is egész jól bírja!
6. Alacsony évelők
A havasi fátyol, és a pünkösdi szegfű is szeret a hideget, és tökéletesen eléldegelnek akár a cserében is, kint a teraszon. A hazai hőmérséklethez teljesen hozzászoktak, így a legnagyobb fagyokat is képesek kibírni.
Ez is érdekelhet:
