A régi időkben csak néhány alapanyagból főztek, s sokszor hús nélkül, választási lehetőség nélkül. Mégis ezek az ételek generációkon át erőt adtak a családoknak. De vajon mi került valójában az asztalra a két világháború közötti Magyarországon?
A mindennapok egészen másként néztek ki, mint ma. A háziasszony nem azt főzte, amihez kedve volt, hanem azt, ami éppen otthon akadt. A főzést a pénz, az alapanyagok elérhetősége és az évszak határozta meg. Hűtőszekrény nem létezett, az üzletek kínálata korlátozott volt, a pazarlás pedig szóba sem jöhetett.
Az étrend alapját a liszt, a burgonya, az árpagyöngy, a borsó, a lencse és egy kevés zsiradék adta: leggyakrabban sertészsír. A víz, a só és a kömény mindennapos konyhai alapnak számított, a fűszerekkel takarékosan bántak.
Burgonya százféleképpen
A burgonya volt az étrend gerince. Héjában főzve tálalták, sokszor csak megsózva, egy kevés olvasztott zsírral meglocsolva. Mellé hagyma vagy savanyú káposzta került.
Egyszerű étel volt, mégis laktató. A főtt burgonyából lepényeket sütöttek a sparhelten, zsiradék nélkül vagy csak enyhén megkenve. Gyakran magában ették, néha fokhagymával. A maradékot másnap is felhasználták, s semmi nem ment kárba.
Kásák és „škubánky”
A kása nem különlegesség volt, hanem hétköznapi ebéd. Készült árpából, kölesből vagy borsóból, sóval és némi zsírral ízesítve. Az édes változat ritkább volt. A szegényebb háztartások jellegzetes fogása volt a „škubánky” is: a burgonyatésztából kis darabokat formáztak, majd mákkal és cukorral szórták meg. Ma retró különlegességként tekintünk rá, akkoriban egyszerű, hétköznapi étel volt.
Leves húsleves nélkül
A leves szinte kötelező része volt az étkezésnek, de a húsleves nem számított magától értetődőnek. Többnyire vízből, köménnyel, burgonyával vagy árpagyönggyel főztek levest. Gyakori volt az árpaleves, a gomba nélküli krumplileves vagy a savanyú káposztaleves. A levesnek melegítenie és jóllakatnia kellett, és sokszor ez volt maga a főétel, nem csupán előétel.
Hüvelyesek a tányéron
A borsó és a lencse rendszeresen szerepelt az asztalon, hiszen a legolcsóbb és legkönnyebben beszerezhető alapanyagok közé tartoztak. A sűrű borsókását kenyérrel vagy pirított hagymával ették. A lencsét savanykásan készítették, kolbász nélkül. Hús csak ritkán került bele. A hüvelyesek nagy előnye az volt, hogy hosszú időre eltelítettek, ezért minden kamrában ott volt a helyük.
A kenyér mint alap
A kenyér több volt, mint köret, s szinte mindenhez ették. A száraz kenyeret a levesbe áztatták, a sparhelten megpirították, vagy zsírral és hagymával fogyasztották. A friss kenyér ünnepnek számított, a régit pedig soha nem dobták ki. Mindig találtak neki helyet a konyhában.
Az emlékezet a különleges pillanatokat őrzi meg, a két világháború közti mindennapi étrend azonban nem volt különleges. A háború után sokan szerettek volna elszakadni a nélkülözéstől, így az új korszak más ízeket, több húst és más főzési szokásokat hozott.
Mégsem tűnt el minden. Számos recept családról családra öröklődött, az évek során kicsit átalakult, gazdagodott. Néhány fogás feledésbe merült, másokat ma újra felfedezünk és kíváncsian próbálunk ki.
