Amikor a saját termesztésű paradicsomunkat szedjük le a kertben és azt esszük az igazi örömet jelent. Nemcsak azért, mert nagyon friss, hanem azért is, mert az első, saját kertből szedett paradicsom íze egy teljesen más élmény. Ugyanis aki egyszer megkóstolja a kertjéből szedett friss paradicsomot, többé nem fog ugyanúgy nézni a boltban kaphatóra Viszont a sikeres paradicsom termesztéshez, néhány alapvető szabályt érdemes betartani. Cikkünkből megtudhatják mikor érdemes elültetni, milyen talajt válasszunk ehhez, és mire figyeljünk a gondozás során.
A paradicsom ültetésének legjobb időpontja
A paradicsommagok vetésének ideális időszaka általában kora tavasz, nagyjából március eleje és közepe között. Fontos azonban, hogy a fiatal növényeket mindenképpen védeni kell a fagytól. Becky Searle biokertész szerint sok helyen még májusban is előfordulhatnak fagyok, ezért a magokat érdemes először lakásban, például egy napos ablakpárkányon elindítani.
A paradicsom csak akkor kerülhet ki a kertbe, amikor már biztosan melegebb az idő. A fagy ugyanis könnyen elpusztíthatja a fiatal növényeket. Általános szabályként akkor biztonságos az ültetés, amikor a hőmérséklet tartósan 10 °C (50 Fahrenheit-fok) fölött marad. Érdemes előre ellenőrizni a helyi időjárási adatokat és az utolsó várható fagy időpontját is.
A cikk folytatásáért kattints a tovább gombra a reklám alatt!
























