Olyan felfedezést tettek régészek középkori cseh temetők feltárásakor, amire senki sem számított. A sírokból előkerült leletek nemcsak a temetkezési szokásokról árulkodnak, hanem új megvilágításba helyezik a korabeli hitvilágot és társadalmi viszonyokat is. A kutatók szerint ezek az eredmények átírhatják, amit eddig a térség középkori történelméről gondoltunk. Mutatjuk, pontosan mit találtak, és miért számít szenzációnak a felfedezés.
Hajlamosak vagyunk úgy elképzelni a középkort, minthogy a fertőző betegeket elkülönítették és kitaszították az egész társadalomból. Most azonban régészeti feltárások egészen más képet rajzolnak le ezekről az emberekről. Cikkünkben utána jártunk, és feltártuk eme rejtélyek mivoltát, tartsatok velünk!
A viborgi Szent Mihály-temetőben több ezer sírt tártak fel a régészek. Az itt végzett kutatások szerint a beteg emberek a középkorban nem kaptak rosszabb temetést, mint egészséges kortársaik.
Ajánló: Ettől lesz igazán szaftos az erdélyi rakott káposzta: a trükk, amit sokan kihagynak
Nem tudományos mítosz, hanem új kutatási eredmény
A friss, részben dán kutatók által végzett vizsgálat arra jutott, hogy a középkori Dániában a fertőző betegségben szenvedő embereket nem temették el a temetők szélére, és nem kaptak alacsonyabb rangú búcsút.
„Ez meglepett bennünket, mert sok sztereotípia él arról, hogy a középkorban a betegeket egyszerűen kitették az ajtón” – mondja Vicki Rytoft Kristensen régész, a Dél-dániai Egyetem kutatója.
A kutatók öt dán temetőből származó csontmaradványokat vizsgáltak meg, összesen 939 elhunyt maradványait. A csontokon a lepra és a tuberkulózis jeleit keresték, majd azt nézték meg, hol helyezkedtek el a sírok a temetőn belül.
A középkorban minél közelebb temettek valakit a templomhoz, vagy akár magába a templomba, annál nagyobb társadalmi rangot jelentett. A temető szélére kerülni alacsonyabb státuszt jelzett volna.
A vizsgálatok azonban egyértelműen kimutatták:
a leprában vagy tuberkulózisban szenvedők sírjai nem különböztek az egészségesekétől. Ugyanolyan előkelő helyen temették el őket, akár a templom közelében vagy annak falain belül is.
Mi a lepra és a tuberkulózis?
- A lepra (leprabetegség) egy ritka, súlyos fertőző betegség, amely idegkárosodást, arcelváltozásokat, sőt végtagvesztést is okozhat.
- A tuberkulózis elsősorban a tüdőt érintő fertőzés, amely lassan alakul ki, és véres köhögéssel, lázzal, légzési nehézséggel járhat.
Mindkét betegség jelen volt a középkorban, és fertőzőnek számított.
Tényleg kitaszították a betegeket?
A történelmi források gyakran említik a Szent György-udvarokat (Skt. Jørgensgårde), amelyek afféle elkülönítő intézményekként működtek a betegek számára. Egyes írásos források szinte „börtönként” ábrázolják ezeket.
A mostani kutatás azonban árnyaltabb képet sugall.
A kutatók szerint elképzelhető, hogy az elkülönítés nem kirekesztés volt, hanem gondoskodás. A leprás vagy tuberkulózisos embereket valószínűleg ápolás és ellátás céljából vitték ezekbe az intézményekbe.
„Nem szabad a középkori embereket hidegszívűnek tekintenünk, akik azonnal lemondtak a betegekről” – mondja Vicki Rytoft Kristensen. „Valószínűbb, hogy igyekeztek a lehető legjobban gondoskodni róluk.”
A temetés inkább a pénzről szólt, nem a betegségről
A kutatók szerint a temetési hely sokkal inkább az anyagi helyzettől függött, mint az egészségi állapottól. A tehetősebb embereket – például papokat vagy templomalapítókat – gyakrabban temették a templom közelébe.
A keresztény középkorban mindenkit fejjel nyugat felé temettek el, hogy a feltámadáskor kelet felé, Krisztus irányába nézzenek. A viking kori sírmellékletek, fegyverek, ékszerek, mind eltűntek, mert a keresztény hit szerint mindenki egyenlő volt Isten előtt.
Ennek ellenére voltak finom státuszjelzők: például téglából épített sírok vagy különleges kőelrendezések.
A pestis árnyéka
A fekete halál a 14. század közepén Európa lakosságának 30–40 százalékát elpusztította. A pestis idején a halottakat gyakran tömegesen temették el, ami valószínűleg hozzájárult a „kegyetlen középkor” képéhez.
A kutatók szerint azonban ez rendkívüli helyzet volt. A lepra és a tuberkulózis esetében nem tapasztaltak hasonló bánásmódot.
„Lehet, hogy a pestisről szóló borzalmas történetek torzították a középkorról alkotott képünket” – mondja Anne Pedersen régész, a Dán Nemzeti Múzeum kutatója.
Ez is érdekelhet: Gyerekkori kedvenc, ami ma is verhetetlen: túrós ökörszem recept
Hogyan vizsgálták a csontokat?
A kutatók több dán temetőből származó csontmaradványokat elemeztek. A leprára például az alábbi jelek utalhattak:
- az orrüreg lekerekedése,
- csontpusztulás a metszőfogaknál,
- lyukak a szájpadláson,
- rendellenes csontképződés a lábfejen.
A tuberkulózisra többek között:
- a csípőízület károsodása,
- elváltozások a bordákon,
- lyukacsos csigolyák.
A kutatás elsődleges szerzői között volt egy amerikai szociálantropológus és több dán szakember, valamint számos múzeum munkatársa.
Mit jelent mindez?
A tanulmány azt sugallja, hogy a középkor nem feltétlenül volt annyira kegyetlen a betegekkel szemben, mint ahogy ma gyakran elképzeljük. A fertőző betegség nem jelentette automatikusan a társadalmi rang elvesztését, legalábbis a temetési gyakorlat alapján.
Talán ideje újragondolnunk, mennyire volt „sötét” a középkor.
