Milyen íze van, és miért nem esszük gyakrabban?
A vízitorma íze sokak szerint a mustárra vagy a tormára emlékeztet, enyhén csípős, friss karakterű. Talán pont emiatt maradt sokáig a háttérben, hiszen a magyar konyha inkább a lágyabb leveles zöldségeket részesíti előnyben. Pedig ma már egyre több üzletben és piacon elérhető, frissességét a sötétzöld szín és a ropogós levelek jelzik.
A felhasználása kifejezetten sokoldalú. Nyersen jól működik salátákban és szendvicsekben, de megállja a helyét rántottában, levesekben vagy tésztákban is. Párolva köretként is fogyasztható, de akadnak, akik turmixba vagy smoothieba teszik. Létezik egy régi, kevésbé ismert elkészítési módja is, amikor teát főznek belőle, bár ez inkább különlegesség, mint mindennapos szokás.
Nem csak egyetlen zöldség számít
Bár a vízitorma végzett az első helyen, a lista élmezőnye összességében is beszédes. A rangsor elején szinte kizárólag leveles zöldségek szerepelnek, amelyek rendszeres fogyasztása sokféleképpen támogatja a szervezet működését. A vízitormát közvetlenül a kínai kel, a mángold és a cékla levele követi, míg az ötödik helyre a nálunk jól ismert spenót került.
Ez jól mutatja, hogy nem feltétlenül egzotikus alapanyagokra van szükség ahhoz, hogy egészségesebben étkezzünk. Sokszor elég lenne gyakrabban nyúlni azokhoz a zöldségekhez, amelyek már most is elérhetők, csak kevesebb figyelmet kapnak.
A vízitorma sikere talán arra is emlékeztet, hogy az egészséges táplálkozás nem mindig látványos trendekről szól. Néha egy kevéssé ismert, csendben lapuló zöldség viszi el a pálmát. És lehet, hogy legközelebb érdemes lesz esélyt adni neki a bevásárlásnál.
Ajánló: Ezt vacsoráztam három napig: könnyebb lett a gyomrom, és a súlyom is csökkent























