A tészta ott kezdődik, ahol a türelem
Az élesztőt kevés langyos, cukros tejben futtattam fel. Nem siettem vele, hagytam, hogy szépen dolgozzon, habosodjon, jelezze, hogy kész. Ez mindig egy jó pont a kelt tésztánál, mert itt dől el sok minden.
A lisztet tálba szitáltam, hozzáadtam a porcukrot, a csipet sót, majd a puha vajat elmorzsoltam benne. Ezután jött a két tojás, a tejföl és a felfuttatott élesztő. Kézzel gyúrtam össze, amíg egy rugalmas, puha tésztát kaptam, ami már nem ragadt, de még érezhetően él.
Kelesztés, amikor a konyha is megnyugszik
A tésztát letakarva egy órán át kelesztettem. Ilyenkor mindig jó ránézni félidőben, mert az ember látja, ahogy dolgozik. Megemelkedik, levegős lesz, és már tudni lehet, hogy jó lesz vele dolgozni.
Amikor megkelt, több részre osztottam, kinyújtottam, háromszögekre vágtam. A szélesebb végükre került a Nutella, nem túl sok, mert akkor kifolyik, nem túl kevés, mert akkor hiányérzet marad. Feltekertem őket kiflivé, és tepsibe sorakoztattam.
Sütés előtti utolsó pillanatok
A kiflik a tepsiben még tíz percet pihentek. Ez az a rövid várakozás, amitől a végeredmény puhább lesz. Sütés előtt felvert tojással kentem le őket, ettől kapták meg azt a szép, fényes színt, amitől már ránézésre is hívogatóak.
190 fokos sütőben nagyjából tizenöt perc alatt sültek készre. Nem kellett túlsütni, amikor aranybarnák lettek, már lehetett is kivenni őket.
Amikor már csak a kihűlés a nehéz
Frissen az illat betöltötte az egész lakást. A tészta puha lett, a belsejében olvadós csokoládéval. Az a fajta sütemény, amit nehéz kivárni, hogy kihűljön, pedig akkor a legjobb igazán.
Ez a nutellás kifli nem akar különleges lenni. Csak pontos, megbízható, és olyan, amit jó újra meg újra megsütni. Egy bögre tea vagy kávé mellé, egy nyugodt délutánon, amikor nem számít az idő.
Ajánló: Fogorvosok figyelmeztetnek: ezért maradhat sárga a fogad akkor is, ha rendszeresen mosod
