- Hirdetés -
Minden, amit a kávébabról és kávéról tudni érdemes:
- A kávészem a cseresznyéhez hasonlítható leginkább vagyis a gyümölcs magjához.
- 5 kg nyers kávécseresznyéből mindössze 40 dkg pörkölt kávét lehet kinyerni.
- A kávécserje 5 év eltelte után képes fogyasztható gyümölcsöt termelni, bár egyes fajták már 3-4 év után szüretelhetők azonban jóval kisebb terméshozammal.
- Az Arabica kávécserjéket sok esetben cukornáddal, dohánnyal vagy banánnal vegyesen ültetik. Ugyanis ezek a növények árnyékot adnak az érzékeny cserjéknek, ami a kávé ízért is befolyásolni képes.
- Egy 2020-as felmérés azt állapította meg, hogy Hollandiában fogyasztják a legtöbb kávét, fejenként évente 8,3 kilogrammot. Hollandiát Finnország és Svédország követi, fejenként évente 7,8, illetve 7,6 kilogrammal..
- Az átlagember számára napi 3-400 mg koffein fogyasztása javasolt, azaz 2-4 csésze kávé még jó hatással van a szervezetre. Azonban vannak akik érzékenyebbek rá, és már 100 milligrammtól is gyomorremegést, emésztési problémákat, szívdobogást és idegességet tapasztalnak magukon. A hiedelemmel ellentétben, még a koffeinmentes kávé is tartalmaz valamennyi koffeint.
A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

























