Nyújtás, szaggatás, és az a bizonyos „csak még egy kis liszt”
Ha letelt a pihentetés, lisztezett felületen nyújtsd ki a tésztát. Olyan 3 4 milliméter körül már jól működik: elég vékony, hogy omlós legyen, de nem olyan törékeny, hogy a tepsire emelésnél bosszút álljon.
Szaggasd ki a linzereket, a tetejébe pedig jöhetnek a lyukas darabok, ha szereted a klasszikus „ablakos” verziót. Itt szokott előkerülni az a bizonyos „csak még egy kis liszt”, mert a linzertészta tud ragaszkodó lenni, főleg ha a konyhában melegebb van. Nyugodtan lisztezz, de csak épp annyit, amennyi kell.
Sütőpapíros tepsin szépen sorakoztasd fel őket. A linzer nem nő az égig, de minimálisan terülhet, szóval hagyj közöttük egy kis helyet, hogy ne összeölelkezve érjenek a végére.
Sütés közben dől el minden, de gyorsan eldől
A linzer nem az a süti, amit otthagysz a sütőben, amíg elintézel két telefont. Pár perc alatt át tud billenni a szép halványból a túl barnába, és olyankor már hiába a lekvár, más lesz az élmény.
Melegítsd elő a sütőt 180 fokra, és süsd a kiszaggatott darabokat nagyjából 8–10 percig. Akkor jó, amikor még világos, csak a széle kezd nagyon finoman színt kapni. A tepsin még puhának tűnhet, de ahogy hűl, meg fog szilárdulni, és pont az a kellemesen omlós állaga lesz, amitől eltűnik mellőle a kávé a csészéből.
Ha elkészültek, hagyd őket kihűlni. Ez az a pont, ahol a türelmetlenség szokott kárt tenni, mert melegen töltve könnyebben törik, és a lekvár is elcsúszik.
A lekvárnál nincs egyetlen jó válasz, csak jó pillanatok
Amikor kihűltek a lapok, jöhet a töltés. Az alsó darabra kend rá a lekvárt, óvatosan, nem kell túl magasra építkezni, mert úgyis összenyomódik, amikor ráteszed a tetejét. Klasszikusan barackkal és málnával szoktuk, de a ribizli vagy a szilva is nagyon jól áll neki, főleg, ha szereted, amikor egy kis sav is beleszól az édességbe.
A tetejét a legtöbben porcukrozzák, még mielőtt összerakják, mert így szép marad az ablak körül, és nem lesz ragacsos. Aztán összeilleszted, és hirtelen kész is van az a süti, amit valahogy mindig előbb eszünk meg, mint terveztük.
Ha van időd, pihentesd egy kicsit dobozban. Másnapra a tészta és a lekvár összebarátkozik, és valahogy minden falat „otthonosabb” lesz.
A linzer nekem mindig olyan, mint egy rövid üzenet a konyhából: nem nagy történet, csak egy biztos pont. És amikor a porcukor nyoma ott marad az ujjakon, az ember nem siet annyira vissza a napjába.
