Az üvegezés nem kapkodós művelet
A megtisztított zöldségeket szorosan, de nem erőltetve rakom az üvegekbe. Almapaprika esetén kapor is kerül közéjük, mert nálunk ez hozzátartozik az ízhez. Nem minden savanyúsághoz, csak ehhez a változathoz.
Az üvegeket színültig felöntöm a lével, majd egy teljes napig állni hagyom őket. Ez idő alatt néha óvatosan megmozgatom az üvegeket, hogy a bent rekedt levegő fel tudjon jönni. Ilyenkor mindig pótolom a hiányzó levet.
Ez az egy nap sokat számít. Nem sietségre való rész.
Zárás csak akkor, amikor már minden a helyén van
Másnap, amikor már látni, hogy a levegő eltávozott, az üvegeket újra színig töltöm, majd lezárom. Nem előbb. Ez nálunk bevált szokás, nem szabály, de így eddig mindig rendben volt a végeredmény.
Ezután mehetnek a polcra. Nem kell velük külön foglalkozni, csak időt adni nekik. Ahogy telnek a hetek, az ízek kisimulnak, a csípősség beépül, a lé és a zöldség összeszokik.
Nem egyik napról a másikra lesznek jók, hanem akkor, amikor már nem figyelünk rájuk naponta.
Csípős, de nem öncélú
Ez a savanyúság nem azért csíp, hogy bizonyítson. Inkább azért, mert így szeretjük. Egy kanál belőle egy zsírosabb étel mellé, egy szelet hús után, vagy csak úgy magában.
Nem mindenkihez szól, és ez rendben van. Aki viszont szereti az erősebb ízeket, annak hamar helye lesz a kamrában. Nálunk legalábbis mindig van belőle egy üveg, amit már most sajnálunk kinyitni, mert tudjuk, hogy ha egyszer elfogy, hiányozni fog.
Ajánló: Ezt vacsoráztam három napig: könnyebb lett a gyomrom, és a súlyom is csökkent
