A szaftnál kezdődik minden
A vöröshagymát bőven kimérve, apróra vágva zsíron kezdjük dinsztelni. Nem sietünk vele, hagyjuk üvegesre puhulni, majd egy kicsit meg is pirulni. Ettől kapja meg azt az alapízt, ami az egész ételt összetartja.
Amikor a hagyma elkészült, jöhet a só, a bors, a pirospaprika és a fokhagyma. Egy kevés vízzel felöntve sűrű, pörköltszerű szaftot főzünk. Nem levesnek, inkább masszív, kanállal is megálló alapnak. Itt dől el az étel karaktere.
Ebben a fázisban nincs méricskélés. Az arányokat az ízlés és a tapasztalat adja, ahogy régen is.
A bab akkor jó, ha már készen van
Amikor a szaft elkészült, belekerül a főtt vörös bab. Régen ez a bablevesből maradt meg, most dobozos változat adja az alapot. Nem kell vele sokat főzni, csak annyit, hogy átvegye a fűszerek ízét.
A babot óvatosan keverjük bele, hogy ne törjön szét, de ne is maradjon különálló. Ettől válik az egész egy tartalmas, egytál jellegű fogássá, ami már önmagában is megállná a helyét.
Itt már nem kell sok minden. Ha kell, egy kevés víz, ha sűrűbb, egy kis idő a tűzön.
A nagy galuska adja meg az étel lelkét
A galuska egyszerű tésztából készül. Liszt, víz, só, semmi más. Nem nokedli méretű, hanem jó nagy, kanállal szaggatott darabok, ahogy régen csinálták. Ettől lesz igazán házias.
Forrásban lévő sós vízbe szaggatjuk, megfőzzük, majd leszűrjük. Ezután kerül a galuska a babos szaftba, ahol már nem főzzük tovább, csak összeforgatjuk, hogy minden darabot bevonjon az íz.
Nem kell túlbonyolítani. A galuska nem köret, hanem része az ételnek.
Egy fogás, amit nem kell megmagyarázni
Ez az étel nem akar több lenni annál, ami. Nem divatos, nem látványos, de van benne történet. Arról szól, hogyan lett a maradékból ebéd, és hogyan tudott egy egyszerű alapanyag jóllakatni egy családot.
Aki szereti a babot, ebben biztosan talál valami ismerőset. Nem kell védeni, nem kell magyarázni. Csak megfőzni, leülni vele, és hagyni, hogy az emlékek elvégezzék a dolgukat.
Ajánló: Évtizedekig titkolták: ettől volt a nagymamák zserbója verhetetlen
