A rozmaring dominanciája
A rozmaring nemcsak erőteljes gyökérzetével uralhatja a környezetét, hanem leveleiből felszabaduló illóolajaival is komoly hatást gyakorol a környező növényekre. Ezek az illóolajok – különösen a kámfor és a cineol – úgynevezett allelopatikus tulajdonságokkal rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy olyan vegyületeket juttatnak a talajba, amelyek képesek akadályozni más növények magjainak csírázását, növekedését, sőt még a gyökerek fejlődését is.
Ez a természetben egyfajta önvédelmi mechanizmus: a rozmaring így védi meg a saját életterét más növényekkel szemben. A kertben azonban, ahol többféle növény próbál megosztozni ugyanazon a területen, ez a „védekezés” könnyen visszaüthet. Különösen akkor, ha érzékenyebb növény kerül a közelébe – mint például a levendula. Ebben az esetben a rozmaring gyökérzete és az általa kibocsátott vegyületek együttesen olyan stresszt okozhatnak a levendulának, amely torz hajtásfejlődéshez, elszíneződő, perzselődő levelekhez, vagy akár a teljes növény hervadásához vezethet.
Ezen felül az sem elhanyagolható különbség, hogy bár mindkét növény szárazságtűrő, a vízelvezetési igényük eltérő. A levendula különösen érzékeny a pangó vízre, és kizárólag jó vízáteresztő, laza talajban fejlődik jól. A rozmaring ezzel szemben valamivel elnézőbb a tömörebb, kötöttebb talajjal szemben is. Ez a különbség szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy az együttültetésük hosszú távon egyikük – rendszerint a levendula – rovására megy.
Összességében tehát, bár a rozmaring és a levendula hasonlónak tűnhetnek, valójában túl sok az eltérés ahhoz, hogy jól működő szomszédok legyenek egy ágyásban. Amennyiben szeretnénk mindkettőt egészségesen és hosszan látni a kertben, érdemes őket külön térfélre ültetni.
A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!
