A sütés nem sietség kérdése
Forró zsírban sütöm a húst, egyszerre csak annyit, amennyi kényelmesen elfér a serpenyőben. Mindkét oldalát pirosra sütöm. Nem barnára, nem égettre, hanem arra a színre, amikor már illata van.
Amikor minden szelet megkapta a kérgét, visszateszem őket a serpenyőbe, visszaveszem a lángot, és hozzáadok körülbelül egy deci vizet. Lefedem, és takaréklángon hagyom tovább sülni.
Ez az a pont, amit sokan kihagynak, pedig ettől lesz igazán szaftos a hús. Nem fő, nem párol, hanem zsírjára sül vissza.
A fokhagyma nem dísz, hanem lényeg
A fokhagyma itt nem csak illat. Amikor a hús már majdnem kész, hozzáadom, finoman eloszlatva a szeletek között. Nem pirítom külön, nem égetem meg. A gőz és a zsír együtt dolgozik vele.
Ez adja meg azt az ízt, amitől a cigánypecsenye cigánypecsenye marad. Nem tolakodó, de határozott. Olyan, amit az ember már az első falatnál felismer.
A fedőt ilyenkor még pár percre rajta hagyom, majd leveszem, és hagyom, hogy minden összeérjen.
Amikor nincs szükség magyarázatra
Ez az étel frissen az igazi. Kenyérrel, krumplival, savanyúsággal, attól függően, mi van kéznél. Nem igényel körítést, csak étvágyat.
A cigánypecsenye nem receptversenyekre való. Inkább azoknak szól, akik tudják, hogy néha egy telefonhívás elég ahhoz, hogy éjszaka is sercegjen a zsír a konyhában. És akik ilyenkor nem kérdeznek vissza, csak főzni kezdenek.
Ajánló: Ezt vacsoráztam három napig: könnyebb lett a gyomrom, és a súlyom is csökkent
