Site icon KertÉsRecept.hu

Évelők, amelyeket márciusban érdemes visszavágni – és amelyekkel jobb még várni

Tavasszal amint beköszönt a jó idő minden kertész alig várja, hogy végre kimenjen a kertebe és elkezdje a tavaszi munkálatokat. Ilyenkor a legtöbben metszőollóért nyúlnak és elkezdik megmetszeni növényeiket, pedig nem minden növénynek tesz jót a túl korai visszavágás. Vannak olyan évelők amelyek kifejezetten hálásak a kora tavaszi metszésért, mások viszont a tavalyi hajtásaik segítségével vészelik át a hideget, vagy éppen azon hoznak virágot Kertészeti szakértőink tanácsait olvashatják ezzel kapcsolatban a cikkünkben, hogy melyik növényeket lehet tavasszal megmetszeni, és melyek azok amiket érdemes még egy ideig békén hagyni.

Fekete szemű menyecske (Rudbeckia)

A fekete szemű menyecske egy rendkívül ellenálló, nyáron hosszan virágzó évelő. Ha a növény szárai a tél folyamán a kertben maradtak, március ideális időpont a visszavágására. A szakértők szerint a száraz szárak bár télen dekoratívak lehetnek és a madarak számára is táplálékot nyújtanak, a melegedő időben könnyen gombák és kártevők búvóhelyévé válhatnak. Érdemes az elhalt szárakat 5–7 centiméterrel a talaj felett levágni, ügyelve arra, hogy a tövénél megjelenő friss hajtásokat ne sértsük meg.

Díszfüvek

A díszfüvek családja rendkívül változatos, ide tartozik például:

  • a tollborzfű
  • a vesszős köles
  • a pampafű

Ezek a növények télen elszáradnak, de a régi levelek védik a növény tövét a hidegtől. A szakértők szerint késő február és március eleje ideális időszak a visszavágásukra, még az új hajtások megjelenése előtt. A száraz részeket általában 10–20 centiméter magasságig érdemes levágni. Északabbra fekvő területeken ezt a munkát akár március végére vagy április elejére is érdemes halasztani.

A cikk folytatásáért kattints a tovább gombra a reklám alatt!

Tearózsák és bokorrózsák

A rózsák közül sok fajta szintén profitál a kora tavaszi metszésből. A tearózsákat általában 15–20 centiméter magasságig érdemes visszavágni, úgy, hogy néhány rügy megmaradjon az egészséges zöld hajtásokon. A bokorrózsáknál enyhébb metszés is elegendő lehet, amely segít szebb formát és sűrűbb lombot kialakítani. Fontos azonban, hogy nem minden rózsatípus igényel ilyenkor metszést. A futórózsáknál például sok kertész inkább megvárja az új hajtások megjelenését, mert így könnyebb megkülönböztetni az egészséges és az elhalt ágakat.

Margaréta (Shasta Daisy)

A margaréta szintén hálás a tavaszi „nagytakarításért”. Télen a régi levelek gyakran összetapadnak és nedvességet tartanak meg, ami akár rothadást is okozhat. Márciusban érdemes eltávolítani az elhalt leveleket és szárakat, közvetlenül a növény töve fölött. Ez javítja a levegő áramlását, és segíti az új hajtások egészséges fejlődését. Ha a növény túl sűrű bokrot alkot, ilyenkor akár szét is lehet osztani a töveket, ami erőteljesebb virágzást eredményezhet.

Szegfű (Dianthus)

A szegfűfélék sok esetben örökzöldek vagy félig örökzöldek, ezért a levelek egy része a tél folyamán is megmarad. Éppen ezért ősszel nem ajánlott erősen visszavágni őket. A szakértők szerint a legjobb, ha a növény levelei a helyükön maradnak, mert így védik a tövet a téli hidegtől. Kora tavasszal viszont érdemes eltávolítani az elszáradt vagy beteg leveleket, illetve visszavágni a barnuló szárakat.

A cikk folytatásáért kattints a tovább gombra a reklám alatt!

Selyemkóró (Butterfly weed)

A selyemkóró különösen fontos növény a beporzók, például a lepkék számára. Ezt a növényt csak akkor szabad visszavágni márciusban, amikor már láthatók az új hajtások a tövénél. A télen meghagyott szárak védik a növényt a hidegtől, és élőhelyet biztosítanak számos rovar számára. Amikor az új hajtások megjelennek, a régi szárakat körülbelül 5 centiméterrel a talaj felett lehet levágni. Fontos azonban vigyázni a növény mély karógyökerére, mert az érzékeny az átültetésre.

Évelők, amelyeket még ne vágj vissza

Vannak olyan növények, amelyeket márciusban jobb békén hagyni.

Ilyenek például a trópusi eredetű évelők, mint:

  • a kanna
  • az elefántfül

Ezeket csak akkor érdemes visszavágni, amikor már biztosan elmúlt az erősebb fagyok veszélye általában március vége és május eleje között, a helyi éghajlattól függően. A fás szárú évelők, mint például egyes díszcserjék és kisebb fák metszésével is érdemes megvárni, amíg megindul a rügyfakadás, mert így könnyebb felismerni, mely ágak élnek és melyek haltak el.

Szintén érdemes még várni többek között ezekkel a növényekkel:

  • szívvirág
  • kasvirág
  • csillagfürt
  • gyűszűvirág

Ezeknél a túl korai metszés eltávolíthatja azt a növényi részt, amely a tövet védi a késői fagyoktól.

Általános szabály: márciusban akkor érdemes visszavágni az évelőket, ha teljesen elszáradtak, vagy ha már megjelentek az új hajtások a tövüknél. Ha azonban a tavalyi szárak még védelmet nyújtanak a növénynek, jobb egy kicsit türelmesnek lenni.

Forrás

3 / 3

Exit mobile version