Elkészítés:
A torta készítését a zselatinnal kezdjük. A kiválasztott ízesítésű zselatinport 375 ml vízben elkeverjük 1 evőkanál cukorral, majd állni hagyjuk 10 percig.
Ezalatt előkészítjük a tortaalapot. A babapiskóták felét (15 darabot) félbevágunk – ezek kerülnek majd a torta oldalára. A maradékot apróra törjük vagy aprítógéppel ledaráljuk, és összekeverjük az olvasztott vajjal. Ezt a masszát belenyomkodjuk egy tortaforma aljára, és szépen elsimítjuk.
A beáztatott zselatint óvatosan melegítjük (forralni nem szabad), majd levesszük a tűzről, és hagyjuk kihűlni.
Közben a krémsajtot alaposan elkeverjük a cukorral, a vaníliás cukorral és a citromlével. Ha a zselatin már kihűlt, ezt is beleforgatjuk a sajtos krémbe.
A tejszínt azonnal oldódó zselatinnal kemény habbá verjük, majd óvatosan összekeverjük a folyós sajtos krémmel.
Az így kapott masszát ráöntjük a babapiskótás alapra, és hűtőbe tesszük legalább 2-3 órára, hogy szépen megdermedjen.
Ha megkötött, a tetejét bevonjuk olvasztott csokoládéval, és újra visszatesszük a hűtőbe, amíg a csoki megdermed.
Ez a süti mindig elsőként fogy el a családi bulikon – és most elárulom a receptjét























