Egy ősi magyar étel, amit régen mindenki evett: ma már alig emlékeznek rá
Kevés olyan étel létezik, amihez olyan kevés alapanyag szükséges, mint a slambuchoz. Ez a Hortobágy környékéről származó étel az egyik legjobb példája a magyar konyhának, amiből jellemzően olcsó, de mégis laktató étel készíthető. Azonban míg a krumplis tészta népszerűsége ma is nagy, addig a slambuc egyre inkább kezd feledésbe merülni.
A slambuc az egyik legrégebbi magyar egytálétel, amely feltehetően már a 17. században megjelent a szegényebb réteg konyhájában. Különösen a hajdúsági és hortobágyi pásztorkultúrában örvendett nagy népszerűségnek, ahol a helyi pásztorok egyszerű, mégis laktató ételként készítették el méghozzá bográcsban. Később már az Alföld több régiójában is elkezdték a készítését, és szerves részévé vált a paraszti gasztronómiának. Első ránézésre a krumplis tészta jut róla eszébe bárkinek, ám a hajdúsági recept jóval körülményesebb, éppen ezért is tűnik el szépen-lassan a magyarok asztaláról.
Ugyan a mai lehetőségek már többféle változat elkészítésére is lehetőséget biztosítanak, de a régi hagyományos recepthez csupán három alapvető hozzávaló kell: krumpli, szalonna és tészta. A szalonnára azért volt nagy szükség az elkészítéskor, mert a 18. század végéig Magyarországon még nem használtak zsírt, ezért a legtöbb addigi recept szalonna olvasztásával nyert ki zsiradékot a főzéshez. Az ízletes végeredmény azonban elsősorban nem ezekben, hanem az elkészítés módjában rejlik: úgy tartják, hogy a pásztorok a főzés során legalább 32-szer forgatták meg és egy népi legenda szerint azt, hogy hol tartanak, egy 32 lapos magyar kártyával tartották számon.
A tésztát a kiolvasztott szalonnán kell megpirítani, majd folyamatos keverés mellett a hozzávalókkal együtt készre főzni. Ezt a műveletet eredetileg nyílt tűz fölött, bográcsban bonyolították meg, így slambuc szépen meg tudott pirulni, füstös ízt kölcsönözve az ételnek.
A cikk folytatásáért a reklám alatt kattints a tovább gombra!
