Amikor az alapok összeérnek
A főzés elején érdemes időt adni az ízeknek. A felkarikázott kolbász egy lábasban, közepes lángon lassan pirulni kezd. Nem kell siettetni, jó, ha kiengedi a zsírját, mert ez adja meg a leves karakterét. Ha már illatozik, jöhet hozzá az apróra vágott vöröshagyma, ami pár perc alatt üvegesre puhul.
A pirospaprika csak ezután kerül bele, rövid időre, hogy ne égjen meg. Ekkor már érezni lehet azt az ismerős illatot, ami sokaknak gyerekkori konyhákat idéz fel. Ha használunk fokhagymát, ilyenkor érdemes hozzáadni, finoman, háttérben maradva.
A krumpli és a lassú főzés szerepe
A felkockázott burgonya a lábasba kerül, majd az egészet felöntjük vízzel vagy alaplével. Sózzuk, borsozzuk, beletesszük a babérlevelet, és hagyjuk csendesen főni. Nem kell forrnia, inkább csak gyöngyözzön, így a krumpli szépen megpuhul, de nem esik szét teljesen.
Ez az a pont, ahol nem történik látványos dolog, mégis itt áll össze minden. A leves ilyenkor kap időt arra, hogy az ízek egymásba simuljanak, és kialakuljon az a telt, mégis egyszerű alap, amire a tejföl majd ráteszi a pontot.
A tejföl, ami mindent összeköt
A tejfölt egy tálban elkeverjük a liszttel, majd egy merőkanálnyi forró levessel hőkiegyenlítjük. Így biztosan nem csapódik ki, amikor visszakerül a fazékba. A sűrítés után a leves már nem forr, csak pár percig gyöngyözik tovább.
Ettől válik igazán krémessé, de mégsem nehézzé. A kolbász füstössége, a krumpli egyszerűsége és a tejföl savanykás lágysága együtt adja azt az ízt, amitől ez a leves generációk óta működik.
Egy tányérnyi otthon
A tejfölös krumplileves füstölt kolbásszal nem kér magyarázatot. Friss kenyérrel, esetleg egy kis csípőssel kínálva pontosan azt adja, amit ígér. Melegséget, jóllakottságot, ismerős ízeket.
Ez az a recept, amit nem kell tökéletesíteni. Elég elkészíteni, leülni vele az asztalhoz, és hagyni, hogy tegye a dolgát.
Ajánló: Anyósom elárulta ezt a trükköt: azóta ezt szórom az áztatóvizembe
