Elkészítés
Elsőként a diót daráljuk le, majd a sütőt melegítsük elő 180–190 fokra. Ezután a lisztet egy nagy tálba szórjuk, hozzáadjuk a felkockázott margarint, és gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk. Fontos, hogy ne dolgozzunk túl sokáig, mert a tészta akkor lesz igazán omlós, ha a margarin nem melegszik fel túlságosan.
Amikor a liszt és a margarin már szép morzsás állagú, hozzákeverjük a porcukrot, a csipet sót, az egész tojást és a tojássárgáját, majd a tejfölt. A végén beleszórjuk a darált diót is. Az egészet gyorsan összegyúrjuk, amíg egynemű tésztát kapunk.
A kész tésztát kettévágjuk. Ha több rácsot szeretnénk a tetejére, felezhetjük, de az is jó megoldás, ha az egyik rész valamivel nagyobb. Az alsó tésztarészt ujjnyi vastagra nyújtjuk, téglalap alakúra, majd sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük. Ezt bőségesen megkenjük lekvárral – ennél a süteménynél nem érdemes spórolni.
A maradék tésztát szintén kinyújtjuk, majd körülbelül egy centi széles csíkokra vágjuk. A csíkokat kézzel finoman megsodorjuk, és ferdén a lekváros alapra helyezzük, amíg kialakul a jellegzetes rácsos minta.
A süteményt az előmelegített sütőbe tesszük, és körülbelül 35–40 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, amikor a tetején futó tésztacsíkok szép aranybarnára pirulnak. Sütés után érdemes türelmesnek lenni, mert kihűlve sokkal könnyebb szeletelni, és az ízek is jobban összeérnek.
Ez is érdekelhet:























