A magyarok kedvence ez a felvágott, pedig ez a legrosszabb választás
Kevés olyan élelmiszer van, ami annyira beépült a magyar hétköznapokba, mint a felvágott. Ott van a reggeli szendvicsben, előkerül a vacsorához, és sokaknál a gyerekkor ízeit idézi. A hűtőben lapuló párizsi vagy sonka sok családban alapdarab.
Az utóbbi években viszont egyre többen kezdtek el kérdéseket feltenni azzal kapcsolatban, mit is eszünk valójában. Nem azért, mert egyik napról a másikra egészségtudatos forradalom tört volna ki, hanem mert a testünk idővel jelzi, ha valami nem esik jól neki.
Hogyan változott meg a felvágottak világa?
A felvágottak megítélése nem volt mindig ilyen ellentmondásos. Régen a hús tartósítása jórészt természetes módszereken alapult, mint a sózás, a füstölés vagy a szárítás. Ezek lassú, de jól bevált eljárások voltak, amelyekhez kevesebb összetevő kellett.
A mai bolti kínálat már egészen más képet mutat. Sok termék nemcsak húsból áll, hanem különféle adalékanyagokból, stabilizátorokból, ízfokozókból és színezékekből is. A jellegzetes rózsaszín árnyalatot adó nitritek és nitrátok például a tartósságot és az esztétikumot szolgálják, de hosszabb távon nem feltétlenül barátai a szervezetnek.
Lapozz, a cikk a következő oldalon folytatódik!
A feldolgozottság ára a mindennapokban
A feldolgozott húsokkal kapcsolatban évek óta óvatosságra intenek a szakértők. Ez nem tiltást jelent, inkább azt, hogy nem szerencsés, ha ezek az élelmiszerek naponta többször is megjelennek az étrendben. A magyar szokások azonban gyakran pont ezt hozzák magukkal.
Reggelire egy szendvics, benne felvágott. Délután pár szelet a maradék kenyérrel. Este egy gyors falat, mert nincs idő főzni. Ez önmagában nem dráma, de hosszú távon a szervezet megérzi, ha a feldolgozott húsok túl nagy szeletet hasítanak ki az étrendből.
Nem minden felvágott egyforma
A felvágottak között hatalmas különbségek vannak, és ez nem csak ízlés kérdése. Egy sovány csirkemellsonka vagy pulykasonka egészen más terhelést jelent a szervezetnek, mint egy zsíros szalámi vagy kolbász.
A leginkább hizlaló változatok általában a magas zsírtartalmú termékek. A téliszalámi, a kolbász, a zsírosabb májasok és az erősen ízesített szalámik sok kalóriát hordoznak, gyakran jelentős sótartalommal együtt. Ez nemcsak energiatöbbletet jelenthet, hanem vízvisszatartást és puffadást is okozhat, amit sokan már rövid idő után megéreznek.
Lapozz, a cikk a következő oldalon folytatódik!
A párizsi és a virsli külön történet
A párizsi és a virsli más szempontból problémás. Ezeknél sokszor nem a zsír a fő kérdés, hanem az alacsony hústartalom. A különféle töltőanyagok miatt kevésbé laktatnak, így könnyű belőlük többet enni, mint amennyit eredetileg terveztünk.
Ez az a pont, ahol a kalóriák észrevétlenül csúsznak be. Egy-két szelet még nem tűnik soknak, de mivel nem ad tartós teltségérzetet, hamar jöhet a következő adag.
Mit jelent a tudatos választás a boltban?
A tudatosság nem feltétlenül lemondást jelent, inkább figyelmet. A címkék világa elsőre bonyolultnak tűnhet, de idővel egészen beszédes lesz. Minél rövidebb az összetevők listája, annál jobb eséllyel tudjuk, mit teszünk a kosárba.
A hústartalom sokat elárul egy termékről. Egy magasabb arányú húsból készült felvágott egészen más minőséget képvisel, mint egy olyan, ahol a hús csak kisebb részét adja az egésznek. A só mennyisége sem mellékes, hiszen ezek az élelmiszerek gyakran már önmagukban fedezik a napi ajánlott bevitel jelentős részét.
A felvágottak sokak életéből nem fognak eltűnni, és talán nem is kell, hogy eltűnjenek. A kérdés inkább az, milyen gyakran és milyen formában kerülnek az asztalra. Ha nem napi alapélelmiszerként tekintünk rájuk, ha a zsírosabb fajtákat ritkábban választjuk, és közben figyelünk a testünk jelzéseire, akkor a felvágott maradhat az, ami mindig is volt. Egy kényelmes, ismerős íz, nem pedig a mindennapok láthatatlan terhe.
Ajánló: Ez a KRESZ-kérdés sokakat megtréfál: te tudod a helyes áthaladási sorrendet?