Sok kertben ugyanaz a hiba ismétlődik: egy népszerű évelő növényt árnyékos helyre ültetnek, majd csodálkoznak, hogy alig virágzik vagy gyengén fejlődik. A kertészek szerint ez az egyik leggyakoribb hiba, amit a hobbikertészek elkövetnek. Pedig ha a megfelelő helyre kerül, ez a növény látványos virágzással hálálja meg a gondoskodást. Megmutatjuk, melyik évelőről van szó, és hová érdemes valójában ültetni.
A kert megtervezésekor és kialakításakor figyelembe kell venni az időjárási viszonyokat és a kert adottságait is. Hiszen nagyjából ezek a feltételek döntik el, milyen növények érzik majd jól magukat a kertünkben és fejlődnek megfelelően. Ideális esetben a kertben napos és árnyékos részek is találhatóak, így többféle növény közül választhatunk. Viszont ha nem ideális az adottság akkor megeshet, hogy éppen túl sok a napfény, máshol pedig túl kevés.
Ilyenkor sok kertész megpróbál olyan növényeket is elültetni, amelyek nem feltétlenül az adott körülményekhez valók. Néha ez működik, de bizonyos növényeknél szinte biztos, hogy csalódás lesz a vége. A szakértők szerint van egy különösen kedvelt évelő, amely kifejezetten rosszul viseli az árnyékot.
A levendula nem szereti az árnyékot
A kertészek egyetértenek abban, hogy a levendula az egyik legrosszabb választás árnyékos helyre. Cindy Jones gyógynövénytermesztő szerint a levendula egy olyan növény, amelynek valóban sok napfényre van szüksége.
Ha árnyékba kerül, több probléma is jelentkezhet:
- gyengébb növekedés
- kevesebb virág
- hosszú, felnyurgult hajtások
- jóval gyengébb illat
A levendula egyik legnagyobb értéke éppen az intenzív aromája, amely árnyékban jelentősen csökkenhet.
A cikk folytatásáért kattints a tovább gombra a reklám alatt!
Mi történik, ha mégis árnyékba kerül?
Ward Dilmore tájépítész szerint a levendula alapvetően nap- és hőkedvelő növény. Árnyékban nem képes megtartani jellegzetes, tömör bokros formáját, és inkább megnyúlt, ritkás hajtásokat hoz.
Lorraine Ballato kertészeti szakértő hozzáteszi: ha a növény csak részleges napfényt kap, még életben maradhat, de a virágzás jelentősen gyengébb lesz. Ilyenkor gyakran az is előfordul, hogy a növény a napfény felé dől, ezért akár támasztékra is szüksége lehet.
Mit tehetsz, ha nem ideális a hely?
Ha a levendula nem tökéletes körülmények között nő, néhány trükk segíthet javítani az állapotán.
A szakértők például azt javasolják, hogy:
- rendszeresen távolítsuk el az elnyílt virágokat
- kerüljük a túlöntözést
A túl sok víz az egyik leggyakoribb oka annak, hogy a levendula nem fejlődik megfelelően.
Mely növények érzik jobban magukat árnyékban?
Ha a kerted inkább árnyékos, érdemes olyan növényeket választani, amelyek ezt a környezetet kifejezetten kedvelik.
Ilyenek például:
- hortenzia
- hosta (árnyékliliom)
- páfrányok
- kamélia
Ezek a növények sokkal jobban alkalmazkodnak a kevesebb napfényhez, és árnyékos kertekben is látványos díszei lehetnek a kertnek.
A levendulával viszont érdemes megjegyezni egy egyszerű szabályt: minél több napfény éri, annál szebb, illatosabb és egészségesebb lesz. 🌿
