Valósággal sokkolta a nézőket a hír, hogy az RTL Reggeli két meghatározó arca, Peller Anna és Peller Mariannváratlanul távozik a műsorból. Anna tíz, Mariann pedig kilenc év után döntött úgy, hogy leteszi a stafétát. A búcsú derült égből villámcsapásként érte a rajongókat, hiszen semmi nem utalt arra, hogy az április 28-ai adás lesz az utolsó közös reggelük a stúdióban.
Mi áll a döntés hátterében?
A testvérpár őszintén vallott arról, hogy bár imádták a műsort, a 2026-os év annyi új szakmai feladatot hozott számukra, hogy választaniuk kellett. Úgy érezték, „egy fenékkel nem lehet ennyi lovat megülni”, és a hajnali kelések helyett most az egyéb projektjeikre fókuszálnak.
„Mindkettőnk szívében megszületett a döntés, hogy vágyódunk a munka területén is némi változásra. […] Annának a sorozatforgatással (A mi kis falunk), az újabb színházi főszerepekkel, nekem pedig a saját Lélekközösségem építésével annyi feladata lett, hogy valamit le kellett tennünk” – írta Mariann a közös posztjukban.
Anna humorosan hozzátette, hogy bár a forgatások miatt a korai kelés marad, a színházi munka mellett reméli, végre egy kicsit többet pihenhet, mert már az első ráncok is megijesztették.
A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!















