Az interneten leselkedő veszélyek száma minden egyes nappal folyamatosan nő, és szinte óránként akadnak újabb áldozatok, akik csalók vagy hackerek miatt tömérdek pénzt veszítenek. A Facebook mögött álló Meta is igyekszik lépést tartani ezzel, ezért egy új, megerősített védelmi rendszert terjeszt ki egyre több felhasználóra.
A korábban Facebook Protect néven ismert program ma Advanced Protection, vagyis Kibővített védelem néven fut. Eddig csak korlátozott formában volt elérhető, most azonban a Meta fokozatosan egyre több felhasználó számára teszi hozzáférhetővé, sőt bizonyos fiókoknál kötelezővé is teszi.
A cél az, hogy megvédjék azokat a profilokat, amelyek nagyobb figyelmet kapnak, és emiatt nagyobb eséllyel válnak hackertámadások célpontjává. A Meta nyíltan elismeri, hogy egyes emberek fokozott kockázatnak vannak kitéve. Ide tartoznak például újságírók, politikusok, influenszerek vagy nagy oldalak adminisztrátorai. A vállalat szerint tisztában vannak azzal, hogy a közéletben aktív szereplők gyakran célpontjai a fiókfeltörési kísérleteknek.
A Meta a felhasználók védelmében mesterséges intelligenciát is alkalmaz, és egyre több csalást sikerül kiszűrnie. A cég közlése szerint 2025 ben több mint 134 millió csaló hirdetést távolítottak el. Ugyanebben az évben az első félév során közel 12 millió gyanús fiókot azonosítottak és kapcsoltak le a Facebookon, az Instagramon és a WhatsAppon.
Figyelj a jelszavadra
Az Advanced Protection program átvizsgálja a fiók lehetséges gyenge pontjait, és figyelmeztet, ha például túl gyenge jelszót használsz, vagy nincs bekapcsolva további biztonsági védelem. Aktiválás után a rendszer elemzi a profilt, felméri a kockázatokat, és konkrét javaslatokat ad. Leggyakrabban erősebb jelszó beállítását vagy a kétlépcsős azonosítás bekapcsolását ajánlja.
A szolgáltatás a beállításokon belül, a fiókközpontban érhető el, a „jelszó és biztonság” menüpont alatt, ahol megtalálható a „kibővített védelem” opció. Fontos azonban, hogy nem minden felhasználó látja azonnal ezt a lehetőséget, mivel a Meta fokozatosan vezeti be világszerte.
A Facebook időnként értesítést is küld a csatlakozásról. Ugyanakkor csalók is próbálkoznak hasonló üzenetekkel, ezért mindig érdemes ellenőrizni a feladót. A hivatalos értesítések a security@facebookmail.com címről érkeznek. A Facebook soha nem kér jelszót e mailben vagy üzenetben, és a hivatalos levelek nem tartalmaznak bejelentkezési linkeket vagy gombokat sem.























