Elkészítés
Az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk és lereszeljük. Egy nagy lábosba tesszük, majd hozzáadjuk a cukor kétharmadát és 4 evőkanál vizet. Közepes lángon, folyamatos keverés mellett körülbelül 10 perc alatt puhára pároljuk.
Közben a vaníliás pudingporokat a maradék cukorral és 8 evőkanál vízzel csomómentesre keverjük, majd az almakrémhez öntjük. Tovább főzzük 5 percig, amíg sűrű, fényes krémet kapunk.
Egy 25×30 cm-es tepsi alját kirakjuk a kekszek felével. Ráöntjük a forró almakrémet, majd egyenletesen elsimítjuk. Erre kerül a maradék kekszréteg, amit enyhén lenyomkodunk, hogy jól összeálljon.
A mázhoz a kakaóport, a porcukrot és a vajat egy kis lábosban addig melegítjük, amíg egynemű, fényes csokoládés krémet kapunk. Ezt egyenletesen eloszlatjuk a süti tetején, és hagyjuk kihűlni.
Ezután legalább 4–5 órára (de legjobb egy egész éjszakára) hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek és a keksz megpuhuljon. Másnap szeleteljük – és készüljünk fel, hogy pillanatok alatt elfogy!
Ez is érdekelhet:
Egyetlen lépés, amitől a pörkölted olyan lesz, mintha étteremben főzték volna
A nagymamám titka, amit eddig nem árult el: ettől lesz a fánk szalagos és pillekönnyű























