Site icon KertÉsRecept.hu

10-ből 9 háztartásban ott vannak ezek a növények, pedig rendkívül mérgezőek és nem is tudsz róla!

10-ből 9 háztartásban ott vannak ezek a növények

10-ből 9 háztartásban ott vannak ezek a növények, pedig rendkívül mérgezőek és nem is tudsz róla!

A tavasz beköszöntével a kert újra élettel telik meg, és ilyenkor már egyre többet szeretünk a kertben tartózkodni és nekiállunk a kertészkedésnek is. Ebben az időszakban különösen népszerűek számunkra az egynyári színes virágok és emellett a dísznövények is,de ezek tekintetében nem árt elővigyázatosnak lennünk. Egy kertészmérnök segítségével összegyűjtöttük azokat a mérgező növényeket, amelyekkel érdemes elővigyázatosnak lenni.

Ez is érdekelhet: Ez a cuki kis virág lehet a kerted végzete: nem jelent jót, ha ez nő a kertedben

Amikor új növényeket ültetünk el tavasszal, érdemes nemcsak a látványt szem előtt tartani, hanem arra is odafigyelni, kik fogják használatba venni majd a kertünket. Egy kis tájékozódás a virágokról, sok kellemetlenségtől megóvhat minket. Gyakori ugyanis, hogy a népszerű kerti növények már kis mennyiségben is mérgezőek lehetnek, főleg a kisgyermekes vagy háziállattal rendelkezők számára. Egy neves kertészmérnök ismerteti is, hogy melyek azok a növények, amikről nem is gondolnánk, de különösen mérgező növények.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

Közkedvelt, de ugyanakkor nagyon mérgező növények

A kertünk kinézete nagyon fontos, de az első gondolatunk mégis az kellene legyen, hogy kik fogják használatba venni. Ugyanis nem mindegy mit ültetünk, ha van a háznál gyerek, kutya vagy macska! Minden szempontot figyelembe véve érdemes kiválasztani a növényeket  – nyilatkozta a megkérdezett kertészmérnök. 

Leander – Ennek a közkedvelt növénynek szinte minden része mérgező, és már kis mennyiségben is komoly szívproblémák jelentkezhetnek.

Gyöngyvirág – A húsvéti időszak egyik nagy kedvence ez a virág, mégis nagyon veszélyes, hiszen véletlen fogyasztása szívritmuszavart idézhet elő annál aki elfogyasztja. Cikkeztünk már  arról, hogy kísértetiesen hasonlít a levele a medvehagyma levelére, emiatt könnyű összekeverni, így kifejezetten veszélyes lehet.

Érdemes megpróbálni kitölteni: Nagyapáink kvíze: Tudod mit jelentenek a régi szavak, kifejezések?

Nárcisz – Ennek a csodás virágnak leginkább a hagymája mérgező, de fogyasztása hányást és hasmenést válthat ki, különösen gyerekeknél és kutyáknál jelent veszélyt.

Liliom – Ez a virág különösen veszélyes a macskákra, ugyanis akár elég csak egyetlen levél elfogyasztása ahhoz, hogy az állatnál veseelégtelenséget okozzon.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

Ricinus – Ennek a növénynek a magjaiban a ricin nevű méreg található, amely az egyik legerősebb természetes toxin.

Hortenzia – A hortenzia nagy mennyiségben ciánglikozidokat tartalmaz, amelyeknek az elfogyasztásakor akár életveszélyes tünetek jelentkezhetnek.

Tulipán – A tavasz beköszöntének első hírnöke ez a csodás virág, aminek a hagymája igen veszélyes, és ez leginkább a kutyákra nézve nagyon veszélyes, hiszen gyakran kiássák a földből és előszeretettel elfogyasztják.

Mit tegyünk, ha a leander a kedvencünk? 

A latin név beírásával bármelyik kertészeti honlapon megtalálható, hogy mérgező-e az adott növény amire a választásunk esett. Erre érdemes rászánni pár percet még vásárlás vagy ültetés előtt. Ha nem szeretnénk mégsem lemondani kedvenc virágainkról, gondoskodjunk megfelelően arról, hogy a kisgyerekek és háziállatok ne férhessenek hozzájuk és ha lehetőség van rá, akkor zárt, elkerített helyre ültessük el ezeket.

Nagyon fontos, hogy ha tüneteket észlelünk – például hányás, bágyadtság, nyáladzás, szokatlan viselkedés – , azonnal forduljunk orvoshoz vagy állatorvoshoz, és lehetőség szerint vigyük magunkkal a gyanús növényt is.

Már kis korban érdemes, sőt mi több fontos, megtanítani a gyerekeknek, hogy a kertben semmit nem szabad megkóstolni vagy letépni, mert ezzel megelőzhetjük a bajt.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

Biztonságos és gyönyörű növények

Ha kisgyerek vagy háziállat is van a családban, akkor sem kell lemondanunk a szép kert élményéről, ugyanis szép számban vannak olyan növények, melyek dekoratívak, ugyanakkor teljesen ártalmatlanok mindenki számára. 

Rengeteg gyönyörű, mégis biztonságos növény létezik, ami ugyanannyira szép mint mérgező társaik, csak tudni kell, melyiket érdemes megvenni. Íme pár csodás növény, de ezek korántsem fedik le az összes ilyen típust:

  • Levendula – Illatos, szívós, és nem mérgező.
  • Árvácska, petúnia, körömvirág – Bátran ültethetjük ágyásba, cserépbe vagy balkonládába.
  • Fűszernövények – A bazsalikom, rozmaring és citromfű nemcsak hasznosak a konyhában, de biztonságosak is.
  • Pampafű, díszfüvek – Látványosak és egyáltalán nem jelentenek veszélyt.

Ajánló:

Még nagymamám is sírva könyörgött a receptért, miután megkóstolta ezt az isteni köretet

Ez a cuki kis virág lehet a kerted végzete: nem jelent jót, ha ez nő a kertedben

4 / 4

Exit mobile version